AES TISZA ERŐMŰ KFT.
TISZAÚJVÁROS
Verebély László út 2.
 
Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás
 
Az AES Magyarországon elkötelezett a vállalati társadalmi felelősségvállalás programjának megvalósításában, amely program hosszú távú és fenntartható értékek megteremtésére irányul.
 
Elkötelezettségünk a társadalmi felelősségvállalás irányában azt takarja, hogy az AES dolgozói mindig felelős módon próbálják munkájukat végezni, és egyben küldetésünket is teljesíteni; meggyőződéssel hisszük, hogy dolgozóink az AES emberektől elvárható, példamutató módon viselkednek azon országokban, ahol üzleti tevékenységet folytatunk.
 
Az AES mint hosszú-távú befektető hatással van a beruházásokra, a foglalkoztatásra, a környezetvédelemre és hozzájárul a gazdasági fejlődéshez. Büszkék vagyunk arra, hogy Észak-Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez felelős módon járulunk hozzá.
 
Az AES Beruházások jelentős szerepet töltenek be a helyi gazdaságban. Az AES Magyarországon napjainkig 260 millió USD értékű beruházást hajtott végre, amely beruházások gazdaságélénkítő szerepe általában közismert, azonban hangsúlyozni kell ezen beruházások pozitív hatásait a térség amúgy hátrányos foglalkoztatási helyzetére. A közelmúltban elvégzett erőművi beruházások a térségből több, mint 30 vállalkozásnak, 300 embernek adtak munkalehetőséget.
 
Az AES Magyarországnak a magyar megújuló energia termelésben betöltött vezető szerepe
 
A AES Borsodi Hőerőmű 2002-ben, az országban elsőként kezdte el a zöldáram termelését. Az akkor alkalmazott biomassza fűrészpor volt, amelyet 2003-ban követett a tűzifából előállított apríték felhasználása.
 
A tűzifa felhasználás jelentős átalakításokat igényelt: az apríték kellő hatásfokú, környezetkímélő eltüzelésére alkalmas kazánok kialakításán kívül meg kellett szervezni a gépkocsis és vasúti tüzelőanyag-fogadást, a telephelyen belüli famozgatás, és az egyébként leállításra váró turbina-parkot is fel kellett készíteni a tartós üzemeltetésre.
 
A tűzifa ellátását hosszú távú szerződések megkötésével négy állami erdőgazdaság biztosítja, ám időközben újabb anyag is felkerült a tüzelőanyagok listájára: a napraforgó olaj gyártásánál keletkező maghéj, amely az egyik legkönnyebben égethető tüzelőanyagnak bizonyult. Jóval több nehézséget okoz a szalma felhasználása, mert a bála formában érkező szalmát az eltüzeléshez aprítani kell, és az így keletkező szecska – rendkívüli lazasága miatt – a meglévő berendezésekkel még nem kezelhető.
 
A Borsodi Erőmű szerepet vállal az energetikai faültetvények létrehozásában is, amelynek során a legújabb, energetikai célra Olaszországban nemesített nyárfajtákat saját területén is vizsgálja. A tüzeléstechnikai problémák felmérésére és megoldására kutatásokat és fejlesztéseket végez, egyebek között a szalmafélék tüzelésével társuló problémák megoldására, másrészt a kazánok tüzelőanyag-ellátási technológiájának kidolgozására.
 
Kapcsolatok – kutatási intézmények, szervezetek
 
Az AES Corporation kapcsolatai a World Wildlife Fund szervezettel több évtizedes múltra tekintenek vissza, ugyanis Roger W. Sant. az AES Corporation alapítója jelenleg is a WWF Igazgatóságának tagja.
 
Az AES vállalat célja, hogy elősegítse a társadalom fejlődését azáltal, hogy olyan formában elégíti ki a világ energia iránti igényét, amely előnyöket biztosít minden, a vállalattal valamilyen kapcsolatban álló fél számára. A vállalat például jelentős erdőtelepítési programokat valósított meg Dél- Amerikában.
 
Az AES-Tisza Erőmű Kft alapító tagja volt 2001-ben a WWF Magyarország Üzleti Klubjának. Az AES-Tisza Erőmű Kft a WWF Üzleti Klub tagságon keresztül járul hozzá a WWF természetvédelmi törekvéseihez.
 
Az AES-Tisza Erőmű Kft. számos példával támasztotta alá elkötelezettségét a környezet és természet védelme iránt. Az egyik ilyen tevékenység a Hortobágyi Nemzeti Park – Szatmár-Beregi tájvédelmi körzetben, a védett Bencze-tó közelében 100 ha területen megvalósított erdőtelepítés 2001. évben, vagy említésre méltó a Tisza folyót 2000-ben ért ciánszennyezést követő hal-újratelepítés, amelyhez az AES elsőként csatlakozott
 
Az AES több éves együttműködési megállapodást írt alá a WWF Magyarországgal, amely együttműködés példaértékű. A közös cél, hogy felmérjük a biomasszából nyert zöldenergia előállításának lehetőségeit, a veszélyeket, természetvédelmi és környezetvédelmi szempontból értékeljük az alkalmazott technológiákat és kidolgozzuk a megoldási javaslatokat.
 
Magyarországnak jó természeti adottságai vannak a megújuló erőforrásokon belül a biomassza energetikai célú hasznosításához. A gyenge termőképességű területeken, ahol gazdaságilag sem kifizetődő intenzív módon más mezőgazdasági kultúrát termeszteni, kiválóan megélhetnek a szívós fafajtákból álló energiaültetvények.
 
A WWF szakmai útmutatásával az AES fel kívánja tárni az energiaültetvények telepítésének feltételrendszerét, lehetőségeit és veszélyeit, hogy környezet- és természetvédelmi szempontból valóban megfelelően legyenek végrehajtva.
 
A megújuló energiatermeléshez kapcsolódóan az AES olyan partnerekkel működik együtt, mint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Miskolci Egyetem. A jelenleg folyó engedélyezési eljárás után a biomassza tüzelése során keletkező, magas kálium tartalmú hamu mezőgazdasági hasznosítása is rövid időn belül beindulhat. Az erőmű átalakított kazánjainak biomassza felvevő kapacitása 400.000 tonna/év, amely mintegy 330 GWh megújuló villamosenergia-termelésnek felel meg.
 
Jövőbeni tervek, lehetőségek a borsodi és tiszapalkonyai hőerőműben
 
Összességében az EU elvárás teljesítéséhez mintegy 1,5-2 millió tonna biomassza szükséges, melynek egy jelentős része a meglévő erdőkből kitermelhető, e mellet minimum száz - kétszázezer hektáron – az EU csatlakozás után a gabonatermő területekből ugaroltatásra ítélt termőföld egy részén - nevelt fásszárú illetve lágyszárú, gyors növekedésű energiaültetvényből biztosítható. Ennek eltüzeléséhez és belőle villamos energia termelés megvalósításához további beruházásokra van szükség amit a legjobbam biogáz üzemekben tudnánk hasznosítani. Sajnálatos módon jelenleg ezek a technológiák nem állnak rendelkezésre.
 
Magyarországnak jó természeti adottságai vannak a megújuló erőforrásokon belül a biomassza energetikai célú hasznosításához. A gyenge termőképességű területeken, ahol gazdaságilag sem kifizetődő intenzív módon más mezőgazdasági kultúrát termeszteni, kiválóan megélhetnek a szívós fafajtákból álló energiaültetvények.
 
Az Együttműködés jelentősége
 
Az EU csatlakozás következtében felszabaduló gabonatermő területeken nagymennyiségű energetikai célú növénytermesztés valósítható meg.
 
Az AES felismerte, hogy Magyarországon legnagyobb előrelépési lehetőség a biomassza-hasznosítás, ezen belül az energetikai növénytermesztés területén van.
 
Az Európai Unió különböző direktívái a fenntartható fejlődés és az elérhető társadalmi-gazdasági előnyök miatt helyezik előtérbe a megújuló energiahordozó-felhasználást és a 2004. májusban csatlakozott országoktól elvárják a hasonló programokat.
 
Részben már Magyarország felé megfogalmazott EU elvárások, részben a direktívákból kiolvasható várható kötelezettségek is szükségessé teszik a megújuló energiahordozó-felhasználás növelését.
 
Az együttműködés eredményeként kedvező lehetőség nyílik bizonyos agrárterületek hasznosítására, agrárvállalkozások tevékenységének kiterjesztésére
 
Az AES törekvéseivel kapcsolatos távolabbi célkitűzés mobilizálni a helyi közösségeket a megújuló energiatermelés növelése érdekében és széles körben elfogadtatni a megújuló energiatermelést, mint a fenntartható fejlődés körébe tartozó energiatermelés.
 
Az AES portfóliójának kialakítása lehetővé teszi a megújuló villamosenergia termelés növelését, amelyhez szorosan kapcsolódik a megújuló energiahordozó felhasználás növelése. A megújuló energiahordozó-felhasználás növelése lényegében véve az alábbi jelentős előnyökkel jár:
• mérséklődik az energiaimport-függőség,
• javul a környezet állapota,
• új munkahelyek teremtődnek
• hozzájárul az újszerű mezőgazdasági termékszerkezet kialakításához.